Ez egy különleges mese, hiszen a
gyöngycsibék és barátai oldal kedvelői írták
2015. nov. 26. hétfőtől nov. 30. péntekig.
A történetet felváltva írták,
3 óránként lehetett újra hozzáírni ugyanannak a személynek.
A meserészek a meseírók színeinek megfelelően vannak jelölve,
a végén pedig olvasható a monogramjuk.
Főmeseírók:
Gyurós Leila Cintia Hajnal Evelin
A meseírásban közreműködött még:
Hajnalné Sal Krisztina és Szabó Ágnes
2015. november 26. hétfő és 27. kedd
1. rész
Egyszer a kiscsibék, amikor éppen esznek, akkor nagy zörejt hallanak. Kukori Kázmér kinéz és látja ám, hogy mellettük van egy másik csibeház is. A kiscsibék tanakodnak, hogy hogy lehet ez. Vajon hogyan került ide?
– Úgy látom, hogy ideköltözött egy másik csibecsalád is! – mondta Kotyi Kata.
A kiscsibék boldogan mennek át a szomszédba és kopogtatnak az ajtón. Kinyílik az ajtó és egy hasonló kakas áll az ajtóban, mint Kukori Kázmér. Csak a farktolla volt más színű. (Gy. L. C.)
– Sziasztok kiscsibék! Engedjétek meg, hogy bemutatkozzunk! Mi a Szivárvány család vagyunk. Most költöztünk ide, ebbe az üresen álló tökházba. Elnézést, ha hangosak voltunk, de csibelányunk Nórika és csibefiúnk Szilveszter, most épp azon veszekednek, ki hol aludjon az emeletes ágyban. (Hné S. K.)
– Ez,hogyan lehetséges, amikor csak egy kiscsibe van?- kérdezik a kiscsibék.
– Tényleg! – mondja a Szivárvány Szilárd.
Befut gyorsan a kiscsibe szobájába.
– Nórika! Már megint utánoztad Szilveszter hangját! Egy napot se bírsz ki nélküle? Holnap megjönnek anyával. Egyébként, pedig Te lent fogsz aludni!
– Rendben! – felelte a csibelány.
A kiscsibék kihívták az ismeretlen csibelányt játszani.
– Most bemutatkozunk, én vagyok Ciklámen Cili…
– Én Babarózsa Babi és ő pedig Rózsa Rozi. Mi vagyunk hárman a csibelányok.
– És jöjjenek a fiúk! Én Világ Vili vagyok!
– Most én következem, Taréj Lali vagyok! És a harmadik fiú Kéki Kari!
– Jelen, az én vagyok! – szólalt meg a kék bóbitás csibe fiú. (Gy. L. C.)
– Sziasztok! Én Nórika vagyok! – majd apukájához szólt:
– Apa, nézd mennyi új pajtásom lett egyszerre. Pedig, hogy féltem, mikor ideköltöztünk, hogy nem lesz kivel játszani. Elképzeltem, hogy csak mogorva tyúkok és morcos kakasok lakják az udvart.
Örült, Nórika a sok új barátnak. Úgy gondolta, hogy megismerkedik velük egy kicsit közelebbről.
– Apa! Elmehetek velük játszani?
– Menjél kicsim nyugodtan! Addig én is be tudok rendezkedni. Nórikám, vacsira gyere haza és viselkedj okosan!
– Szuper! – örült a sok kiscsibe.
– Gyere, Nórika megmutatjuk az udvart! Annyi mindent kell látnod! – kézen fogták Nórit és elindultak. (H.E.)
Először meglátogatták a közelben lakó malac családot.
– Sziasztok! Én Nórika vagyok! És Titeket, hogy hívnak? – érdeklődött az ismeretlen kiscsibe.
– Én Röfike vagyok és én vagyok a legkisebb a családban – szólalt meg a kismalaclány.
– Én Röffencs Rozi vagyok, Röfike mamája.
– Rólam se feledkezzetek meg! Röffencs Robi, az vagyok az apuka.
Abban a pillanatban Nórika már indult is tovább…
– Holnap remélem több időtök lesz és meglátogattok újra bennünket! Röfike örömmel játszana veletek! – szólt a távozó csibék után Rozi.
– Igen, majd újra eljövünk, de most menjünk a kutyusokhoz! – mondta türelmetlenül Nórika.
Néhány perc múlva megérkeztek a kutyusokhoz.
– Szia! Én Nórika vagyok! És Te ki vagy? (Gy. L. C.)
– Szia Nórika! Engem Csoki kutyának hívnak.
Nórika elmosolyodott. Csokinak hívják… nagyon viccesnek találta ezt a nevet.
– Milyen mókás neved van! Miért hívnak Csokinak?
– Mikor kölyök voltam, már akkor is nagyon barna színű volt a szőröm. Először Barninak kereszteltek. Amikor, a gazdim ölben babusgatott, épp csokit majszolt. Olyan finom illata volt. Sóvárogva ránéztem, adott egy falatot, aztán még egyet. Imádom a csokit. Az új nevem pedig Csoki lett. Ma is a csoki a jutalomfalatom.
Nórinak megkordult a gyomra és eszébe jutott a vacsora, mellyel apukája várja. Remélte vacsi után ő is kap egy kis csokit. Meg akarta kérni a csibe csapatot, hogy kísérjék haza, mert még nem ismerte az útvonalat. De a csibék időközben elkezdtek a Röfivel bújócskázni és sehol sem látta őket. Megijedt, most mi lesz? (H. E.)
– Megyek és megkeresem, hogy hol van Röfike! – Csillant fel a szeme Nórikának, de kicsit tétovázott, hogy merre is menjen. Amikor elindult, éppen akkor rohantak feléje a kiscsibék.
– Légyszi, kísérjetek haza! – kérte az új barátait Nórika.
– Rendben van! – felelték a kiscsibék.
Elindultak hazafelé, de közben vidáman szaladtak, így gyorsan odaértek a házukhoz. Már nem sokat beszélgettek, mert későre járt, így elköszöntek egymástól.
– Szia, Nórika! Holnap reggel jövünk és bemutatjuk a cicákat is! – búcsúztak el a kiscsibék.
– Sziasztok, kiscsibék! Majd holnap reggel gyertek! – mondja Nórika. (Gy. L. C.)
Másnap reggel amikor átmentek Nórikához, látják, hogy az udvaron van még egy tyúkanyó és még egy kiscsibe. Kihívják Nórikát játszani és kíváncsian kérdezik tőle:
– Ki ez a tyúkanyó és az a színes tollú kiscsibe?
-A tyúkanyó, az anyukám, akit Takaros Terinek hívnak! A kiscsibe, pedig a testvérem, Szilveszter – feleli Nórika.
– Nórika, hívd ki Szilvesztert is! Játszunk együtt! Neki is bemutatjuk az egész udvart. (Gy. L. C.)
Nórika bement a házba, hogy kihívja testvérét. Döbbenten látja, hogy az asztalon felejtett, Csoki kutyáról készült rajzát, Szilveszter összefirkálta. Sírva ment ki a csibékhez és mutatta nekik a rajzot.
– Nézzétek mit tett a rajzommal? – zokogta keservesen.
– Nem akarom, hogy velünk játsszon! – mondta elkeseredetten és csak sírt és sírt. (H. E.)
– Ne sírj! – mondta Ciklámen Cili – Gyere, segítek egy újat rajzolni!
– Tényleg, segítesz nekem? – kérdezte Nórika.
– Persze, segítek! – felelte Cili.
Bementek a házba rajzolni. Miután elkészültek az új rajzzal, szóltak a többi kiscsibének is.
– Mehetünk játszani? – kérdezte Taréj Lali. (Gy. L. C.)
A folytatást hamarosan megtudod…
… addig is gyere a gyöngycsibék és barátai oldalra
és játssz velünk kérdezz-felelek játékot!
Gyere, játssz velünk!
Köszönöm!
