Aggódj kevesebbet, reménykedj többet!

Ebben a bejegyzésben egy olyan alkotóval ismerkedhettek, aki bármi is történjen vele alkot, és alkot, és alkot… és nem mellesleg nagy állatbarát is.


Ismerd meg Annamáriát!



Mindig vonzott a különleges, a nem hétköznapi kihívás, amire más azt mondta nem lehet. Imádom a természetes dolgokat: szikla, kő, fa, nád, virágok, termények. Humán beállítottságom réven művészettörténelem-történelem-társadalom tudomány szakon végeztem. Mindig vonzott a díszítés, így a virágkötészetbe és más  díszítésbe éltem ki magam, amíg a látásom megengedte.
Minden alkalomra, ünnepre előre gyűjtöttem, szárítottam az alapanyagokat és tucatjával csináltam ajándékba a díszeket. Egy időben megélhetési forrás volt főfoglalkozásban.

Kb. 3 évvel ezelőtt nagyon váratlan dolog történt, a látásomat tulajdonképpen 3 nap alatt veszítettem el. Előzményei két és fél évig voltak, de sajnos a tünetekre nem figyeltek eléggé. Jelenlegi állapotom nagyon sok küzdelem és már hozzáértő orvosi munka eredménye. 3 kicsi gyerekkel nem egyszerű egy ilyen helyzettel szembenézni…

A kétségbeesés, elkeseredés, sírás után jön az, hogy felismeri az ember a helyzetet és megpróbál beletörődni, majd utána keresni megoldásokat és olyan dolgokat csinálni, amihez inkább a hallás, tapintás kell és ebből kihozni a legtöbbet.

A semmittevés egyenes út a leépüléshez! Az ember haszontalannak, koloncnak nyűgnek érzi magát és így jön a depresszió. Ebből kell kimászni!!! Ebben a család szeretete, türelme sokat segít. Saját magunkhoz is türelmesnek kell lenni, semmi nem fog elsőre, másodikra vagy harmadikra sikerülni, de “mókásan” kell felfogni.

A humor sokat segít, “csináljunk komédiát a tragédiából”
és könnyebb lesz elindulni, tovább lépni, talpon maradni!



Én talpra álltam, azóta is alkotok, és nem hétköznapi dolgokat.
Kicsit lépjünk vissza az időben…



A ház kövezése érdekes történet. Egy eléggé lelakott házat sikerült vennünk, ahol a derékszög, a függőleges és egyenes falak csupán kívánság listán szerepeltek. Így ezen hibákat ki kellett javítani. Mivel néhol a fal nem bírt volna el annyi anyagot, mint ami kellett volna, más megoldást kellett kitalálni.

Mit lehet tenni? Ez volt a nagy kérdés! Nálam csak a fa vagy a kő jöhetett számításba! És a kő volt anyagilag a legjobb megoldás, így elkezdődött a kőrakás akció… Tüzép telepi turkáló lettem, mert nagyon sok zsákot kellett kézzel megtölteni, amikor köveket vásároltuk, így kiküszöböltük a homok bezsákolását.


Nem volt egyszerű kitalálni a helyes technikát a kövek rögzítésére. Nem jól száradt a csemperagasztó, a vizes a követ nem lehetett rögzíteni és még sorolhatnám… Sokat kísérleteztem, mire rátaláltam az igazi megoldásra.








Legelőször a kicsi előszobát készítettem el, de ez már 7 éve volt, amikor a legkisebb lányom fél éves volt. 2 hét alatt csináltam meg, olyan apró kővel, amit a sóderból szitáltam ki.Ez nem volt egyszerű szoptatás, pelenkacsere és kísérletezés mellett. Ez  a felület kb. 6 négyzetméter. Ekkor még nem volt gond  a látásommal.







 











Néhány évig szünetelt  a falak kövezése és utána jött a muszáj felújítás egy csőrepedés, beázás és egyéb „ínyencségek” után…


Olyan felületeket kellett kijavítani, eltakarni, ahol mindig repedt és nem állt meg a vakolat. Ez a kövezés újra kiváló megoldásnak bizonyult. Így idén nyáron folytattam a munkát, de ebben most már a tapintásom segített, hiszen látásom nagyon gyenge. Az is érdekes, hogy jobban ment a kőrakás, mert nem néztem és egyeztettem a kövek formáját és így, ahogy kézbe vettem már tettem is fel. Így én voltam a leggyorsabb, mindenkit legyőztem. És büszke voltam magamra…












Minta nem volt, a formát mindig a szükségszerűség hozta. Rátaláltam a ragasztás legjobb megoldására is: ez volt a külső-belső felhasználású csemperagasztó. Kb 24-25 mázsa követ használtunk el kívül-belül.


Száradás után a kő felületet ideális áttetsző lakkal lekenni, mivel gyönyörű fényt ad neki, élénkebbé válnak a színek és védi a víztől is. Ajánlották a kőbalzsamot, de az drágább megoldás, igaz tartósabb is.

A család sokat segített, a gyerekek eleinte bulinak vették, mert érdekesség volt. Utána már igencsak nagy volt a lázongás, mivel ennyi kő nem sétál fel magától a falra, ezeket bizony fel kell tenni. Nincs tv, játék, strand…  És a konyha is „megérzi” ilyenkor a változást, előjön a túlélő üzemmód…, vagyis a krumpli leves, paradicsom leves, lángos, palacsinta és ezek váltakozásai. De túl lehet élni! És gyönyörűvé varázsoltuk a falakat!

Kis kreativitás, kitartás, makacsság és egy kis főzési fortély, csodákra képes.












 









Még néhány mondatot szeretnék azoknak mondani,
akik egy ilyen vagy ehhez hasonló elfogadás előtt állnak, vagy éppen elkeseredtek:

Én a hitemet sose adtam fel. 






Próbatételként veszem a dolgot.
Nem kérdezem a miértjét, de várom az okot, mert oka van, hogy  megtörtént… 
Csak még homályos előttem ez az ok…






Erőt merítek a múltamból,
megerősítenek a régen látott filmek, élmények
és a családom, a barátaim szeretete és természetesen az alkotás öröme. 
Arra biztatok mindenkit, hogy ne adja fel, küzdjön
és meg fogja találni az új élethelyzetben is a boldogságot!




















Fejezte be gondolatait Tóth Annamária…


Nézzétek csak meg ezt az utolsó képet!
Ez nagyon különleges fotó, hiszen egy fénysugár is megjelent rajta,
ami reményt jelent és ez olyan, mint egy “üzenet”… 

Mindenkinél ott van a remény fénysugara, csak ne add fel a harcot!

 


Remélem Neked is tetszik
Annamária pozitív gondolkodása és kreativitása



Mutasd meg az ismerőseidnek is!


Köszönöm!